Előkészületek

2014. december 08. 22:12 - bakofit

Tegnap este faszán elterveztem mindent a mai nappal kapcsolatban, reggeltől estig. Össze is állt, egészen reggel 7:23-ig, tehát volt kemény 1 óra 33 perc a napomból, amíg minden úgy alakult, ahogy azt gondoltam.

5:50-kor csörgött az óra, kipihentnek nem mondhattam magam, úgy 5 órát aludhattam. Kávé helyett citromos víz, ami azt hiszem elég faszán kinyitotta a csipás szemem de lehet csak bebeszéltem.
Reggeli, zuhany, öltözés(vennem kell egy új övet), indulás, hihetetlen de nem voltunk késésben. 
Aztán természetesen minden borult, már útközben jött az első telefon, ezután az általam keresett személy nem dolgozik ma, jöjjek már vissza holnap, stb. 


De minden rosszban van jó, eljutottam korán vásárolni, nyugodtan kapkodás nélkül, tudatosan szedtem össze a dolgokat. Sikerült megvenni mindent a hétre, most este meg is főztem, már csak túrni kell befele! Kurva jól néz ki!

Reggel megmértem magam, kerek 80 kg, innen indulok de természetesen ez sem a tétlenség súlya.

Május volt ebben az évben az a pont, amikor 92 kilós dagadt pofával a mérlegen azt mondtam, hogy elmehet mindenki a faszomba! Változtattam a kaján, egy hét alatt -4 kg, aztán egy pár futás, saját testsúlyos alap edzés, egy hónap múlva 9 kilóval voltam könnyebb.
Azóta folyamatosan próbáltam figyelni mit, hogyan eszek, nem tömtem túl magam, kihagytam a szar kajákat és a cukros üdítőket. Novemberben elkezdtem futni és most jön a lényeg majd...

A mostani állapotot is egy elég hosszadalmas folyamat előzi meg, nem csak beleültem a közepébe a szarnak.
A testem és a lelkem is ráhangolódott erre az életmódra az utóbbi pár hónapban, nem sürgettem semmit. Most éreztem azt, hogy itt az ideje elkezdeni ezt a 9 hónapot nyomni.

Szabi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakofit.blog.hu/api/trackback/id/tr936968513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása