2014 off - 2015 ON!

2014. december 27. 12:51 - bakofit

Alig egy hónapja kezdtük, viszont már most tele vagyunk új ötletekkel, tervekkel, amit nem utolsó sorban ennek, az alapjaiban is megváltoztatott életmódnak köszönhetünk.

A 2014-es év utolsó napjaiban, túl a nagy karácsonyi hercehurcán, s a szilveszteri buli előtt állva összegeznénk magunkat.

Novemberben elindítottunk egy saját részre írt programot, egy életmódváltás, sajátos nézőpontjaink alapján. Fogalmunk sem volt mi lesz belőle, egyetlen egyet tudtunk, hogy a 9 hónapot végig kell csinálnunk, nincs kifogás.

new_life.jpg
Eltelt egy hónap, még nagyon az elején járunk, viszont már most visszaköszönnek a bíztató és inspiráló jelek, hogy igenis jó úton haladunk az IGEN felé. Az IGEN felé, amit az egészséges életmódra mondunk!
Azt hiszem, túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, amivel a saját testünk, lelkünk kellett, hogy szembenézzen, ugyanakkor a java még csak most jön. Ez ilyen buzi paradoxon, úgy látom. De élvezzük minden percét.

Januártól jön a mélyvíz, a kifogástalan élet, a „csak azért is”, ….
Saját magunk leszünk a tesztalanyok, az áldozati bárányok, akiken teszteljük a saját programunkat.
Mi leszünk erre az egészre a garancia, a referencia. S mi kellhet ennél nagyobb inspiráció, ha nem ez?!no-excuses2.jpg

Lesznek edzéstípusok, életmódbeli és táplálkozási tanácsok, saját módszerek, lelki ügyek, ehhez az egészhez első ránézésre nem kapcsolódó dolgok. Szóval kurva sok minden, ami IGEN-t jelent az egészségre.
Röviden ennyi, mert most megyünk futni és készülünk egy baráti vacsorára. Jó mi?!


Kellemes ünnepeket és Boldog új évet kívánunk mindenkinek!
Szilveszterkor kötelező kirúgni a hámból! basszatok be


Mondjatok IGENT az egészségre!

Evi & Szabi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakofit.blog.hu/api/trackback/id/tr407013963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása